Közösség

Postamúzeum, Kőszeg

9730 Kőszeg, Rajnis u. 3.
GPS: 47.389536, 16.5399
Telefonszám:

+36 30 789 9662

A Rájnis utca 3. szám alatti, több száz éves múltú ház műemlék, melyet 2004-ben új tulajdonosa a műemlékvédelmi szempontok figyelembevételével teljes körűen, igényesen felújíttatott. Egykori tulajdonosa Gerhauser Samuel néhai postamester volt, ezért az  újjávarázsolt, sajátos hangulatú földszinti termek az új postatörténeti kiállítás befogadóivá váltak.

Kőszeg város mentén már a koraújkortól kezdve fontos közlekedési útvonal haladt, ezért választottuk a kiállítás vezérfonalául az utazás, a postaszállítás bemutatását. A boltíves kapualjból nyíló első terem témája a 15-18. századok szállítás- és utazástörténete, s a korabeli európai postaút, melyet a keretekben elhelyezett képek, térképek reprezentálnak. A kor felidézését segíti az egész falat betöltő Kőszeg metszet, az előtte álló korhű császári postalegény viseletbe öltöztetett bábu, s a két járműmodell, a Mátyás kori kocsiszekér s a 18. századi delizsánsz.

A második helyiségbe bepillantva enteriőrt látunk, mely a 18. században és a 19. sz. első felében működött cenzúrát munka, azaz a levelek felbontása, a levéltitok megsértése közben mutatja be, érzékletessé téve a "cabinet noir" tevékenységét.

A harmadik teremben Kőszeg postatörténetét mutatjuk be dióhéjban az 1600-as évek elejétől a 20. századig, a boltívek alatt elhelyezet tablókon és vitrinekben képek, tárgyak, eredeti dokumentumok, aprónyomtatványok közreadásával. A történeti áttekintést egy névsor zárja, mely a kőszegi postamesterek, hivatalvezetők neveit tartalmazza a kezdetektől egészen napjaikig. Külön emléksarkot alakítottunk ki Kőszeg szülöttének, Hübert Károly néhai postahivatal-vezető tiszteletére.

 


Nyitvatartás

Április 15. és október 1. között, kizárólag telefonon történő bejelentkezés alapján.


Belépőjegy árak

Felnőttjegy: 350.- Ft/fő

Nyugdíjas, diák: 200.- Ft/fő

Családi jegy: 700.- Ft/család

Diák csoportjegy: 150.- Ft/fő

Legfrissebb híreink
  • Múzeumok Majálisa 2017

    Idén utazó kiállításunkkal vettünk részt a Múzeumok Majálisán

    (2017. 05. 23. 08:00)
  • Párbeszéd nyolcadszor

    2017. május 10-én nyolcadik alkalommal ültek össze muzeológusok és magángyűjtők.

    (2017. 05. 12. 08:00)
  • 150 éves ünnepség

    A Magyar Posta függetlenségének 150 éves évfordulója alkalmából tartott ünnepséget a Postamúzeum otthonában, a Benczúr Házban. Múzeumunk időszaki és utazó kiállítással emlékezik az elmúlt 150 évre.

    (2017. 05. 08. 08:00)
  • Városi sétáink első állomása

    Városi sétáink első alkalmán a Petőfi utcai főposta környékét jártuk be.

    (2017. 03. 30. 08:00)
  • Sajtókávéház a Postamúzeumban

    Fokozott érdeklődés jellemezte a 2017. február 27-én megszervezett sajtókávéházat.

    (2017. 02. 27. 15:00)
  • Látogatás a postagarázsban

    A 2016. november 12-én megtartott program a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében meghirdetett utolsó rendezvényünk volt.

    (2016. 11. 15. 08:00)
Postamúzeum
E-mail: info@postamuzeum.hu
Telefon: +36 1 269 6838
+36 1 322 4240
Cím: 1068 Budapest, Benczúr u. 27.
Megjelenítés Google térképen
Jelenlegi nyelv: magyar
Minden jog fenntartva © 2013